Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 

Alig Színpad

 

 

 

 

Rólunk...

 

 Az Alig Színpad, bármily meglepő, gyermekszínjátszó csoportként alakult 1993-ban. Néhány év alatt kialakult azonban egy olyan magja a társaságnak, amely, az amatőr színjátszásban egyedülálló módon, középiskolás korba lépve, sőt érettségi után is kitartott a színpad mellett.  Jelenlegi taglétszámunk 25 fő körüli, középiskolás, egyetemista, már dolgozó fiatal felnőtt tagunk egyaránt van. A csoportnak a veszprémi Művészetek Háza biztosít próbalehetőséget. A darabokhoz a kellékeket, jelmezeket, az útiköltséget pályázati pénzekből vagy saját zsebből teremtjük elő.

 

Műsorképünket tekintve nagyon változatos a kép: klasszikus daraboktól a vásári komédiáig minden műfaj megtalálható, kísérletező, útkereső színpadként határozzuk meg önmagunkat. A komolyabb mondanivalót hordozó darabok mellett a színpad minden évben készít vásári, népi  komédiákat is, amelyekkel a nyári-őszi időszakban kistelepüléseken: falunapokon, szüreti rendezvényeken lépünk fel. Fontos műhely-szerepe van a színpadnak abban a tekintetben, hogy bármely tagunk kipróbálhatja írói, rendezői tudását is. A saját tagjaink által írt és rendezett darabok ma már műsorképünk fontos elemét alkotják.

 

Németh József

A csoport alapító rendezője, vezetője

 

 


ELINDULT!

Alig Fórum

 

A KÉPEINK MEG ITT...

Alig Galéria

 

 

 

Tagtoborzás

2012.05.15

Az Alig Színpad tagtoborzást hirdet 2012 május-júniusban!

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: Aktuális | Hozzászólások: 0

ADF 2012 - Közlemény

2012.02.01

 

A VASZE közleménye a 2012. évi Arany Deszka Fesztiválról

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: Aktuális | Hozzászólások: 1

Alig tavasz, alig nyár 2012

2011.12.31

 

Az Alig Színpad 2012. március 1jétől június végéig terjedő ténykedése

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: Aktuális | Hozzászólások: 0